Zárcsere non stop szolgáltatások a II. kerületben és vonzásában

Zárcsere 2. kerületben egy órán belül.

2016. február 20. - Zárcsere

A modern korban nagy segítség lehet ha van nálunk mobil telefon. Így volt ez a mi nap is mikor egy szorult helyzetben nem volt más lehetőség mint a szomszédtól kérni segítséget. Ugyanis az történt velem amire eddig még nem gondoltam. Nagytakarítás közben a szemét felgyülemlése miatt össze húztam a szemetes zsák száját majd az ajtót magam után becsapva lementem a kukába helyezni a szemetet. A lépcsőházban szóba elegyedtem a szomszéddal majd a lépcső fordulójában elköszöntünk egymástól. Nyúlok az ajtó felé, hogy nyitom az ajtót majd villámcsapásként ér, a kulcs belül maradt az ajtóban! Ott állva kétségbe esés szélén nem tudtam mi tévő legyek ezért csöngettem a szomszédnak, hogy segítséget kérjek. Felajánlotta a gondnok milyen segítőkész ilyen esetekben ő tud segíteni. Csengettünk a ház gondnokának aki hosszas tépelődés után megjelent az ajtóban. Kérdezte: miben lehet a segítségünkre? Elmeséltem a sztorit,és kértem, hogy segítsen ebben a szorult helyzetben. Azt mondta már is csak hozza a szerszámokat. Következő pillanatban már egy kalapács és egy valamilyen vas volt a kezében. Kérdeztem tőle, hogy ezek lesznek a szerszámok amivel az ajtónyitást fogja elvégezni? A válasz kétségbe ejtő volt. Igen! Mondtam neki,hogy várjon pár percet meg próbálom előbb én kinyitni.

Fel a szomszédhoz elkértem az "Okos telefonját" beütöttem a keresőbe, hogy Zárcsere. A találati lista több ezres számából kiválasztottam a nekem szimpatikus oldalt ami hozzá teszem nem az első találat, mert az első hely mindig drága! Ígéretet kaptam rá, hogy 40 perc alatt jön a segítség ráadásul roncsolás mentesen hajtják végre az ajtó nyitását! Ennél nagyobb öröm nem éhet, adott egy probléma a 40 percen belül megoldódik ráadásul nyoma sem lesz az ajtó nyitásának. Véget nem érő időnek tűnő volt az pár tíz perc, de megérkezett a segítség. Körülbelül 30 másodperc alatt nyitva volt az ajtóm! Nagy az öröm. A szerelő ajánlására azonnal vásároltam a cégtől a helyszínen egy speciális zárbetétet mely használatával ilyen dráma nem fordulhat elő velem soha többet. Hozzáteszem a választék amelyből válogattam, megfelelt volna egy mobil barkácsüzletnek! Most már hiába marad belül a kulcsom, kívülről akkor is ki tudom nyitni a zárat. Hála a mérhetetlen tapasztalattal felvértezett mesternek. Kipróbáltam az ajtó működését nehogy valamit elrontsanak rajta de nem találtam hibát. Aztán jött a következő villámcsapás. Az Ár! Kifizettem és jobban belegondolva abba, hogy ebben az összegben mi minden található máris tisztábban láttam. Hiszen egy üzlet akkor éri meg ha mindkét fél jól jár! 

Visszatérve az Okos telefon fejlődésére, elképesztő mértékben újul meg a telefonálás platformja, miközben a mobil verziós hirdetések tömkelege lelhető fel az oldalakon.

Ha bármelyikünknek ilyen vagy ehhez hasonló problémája adódna bátran merem ajánlani vegye elő a telefonját és keressen a következő címsorra : Zárcsere 2. kerület Rózsadomb

Zárcsere Budapest

Zárcsere Budapest területén egy órán belüli munkakezdéssel.

A zárcsere Budapest szolgáltatás a legkeresettebb szolgáltatások közé tartozik jelenleg a Budapesti piacon. Ennek oka lehet, hogy elavultak a zárak,zárszerkezetek és mára koránt sem nyújtanak megfelelő védelmet a lakások és a benne élő lakók számára.
Mindig jön egy hullám, amikor,felettéb különös de magasabb számú zárcsere Budapest szolgáltatást vesznek igénybe az Ügyfelek, mint az elmúlt időszakban. Ez azért van, mert a bűnözés felveti a lábát a kerületben és tűzvészként terjed el a híre. Szájról szájra,szomszédról szomszédra ,családból ismerősre.
Zárcsere Budapest szolgáltatás legnagyobb hátránya lehet, hogy az emberek ragaszkodnak ugyan ahhoz a zárhoz, ami előzőleg körülbelül tíz évvel volt beszerelve.Ezzel az a legnagyobb baj hogy a zárástechnika piacán minden naposak a változások a gyártók ontják magukból a jobbnál jobb termékek hetente jelennek meg a piacon és már a tavalyi is elavultnak számít, nem hogy az hét évvel ezelőtt alkalmazott termék.
Zárcsere csapatunk tagjai nagy szakértelemmel és még nagyobb tapasztalattal rendelkeznek, ami a legfőbb biztonságot jelenti ügyfeleink számára. Visszatérő ügyfeleink tapasztalataik alapján döntöttek úgy, hogy továbbra is a mi zárcsere szolgáltatásainkat veszik igénybe. Csapatunkat nem csak a megbízhatóság és a pontosság jellemzi, hanem a diszkréció is, ami zárcsere területén ugyanolyan fontos, mint a jó minőségű munka. Ezek ötvözete jelenti ügyfeleink számára a megelégedettséget, számunkra pedig a sikert. Nincs mit tenni, aki igénybe szeretné venni a zárcsere Budapest szolgáltatást, annak bizony el kell fogadni azt, amit a szakértő javasol. Egy szakember mindig meg tudja állapítani, hogy milyen az a zár és zárszerkezet, ami a leginkább megfelel az ajtó típusának és a legjobb védelmet nyújtja. Természetesen a helyszíni tanácsadási kombinációból kevesen valósítanak meg biztonságos otthont mert úgy gondolják ,hogy minden terméket ami van azt rá akarják sózni. Pedig a komplex védelem pont erről szól és az Ügyfél igényeihez mérten ez az ártól függ. A cégeknek az a fontos és elsődleges, hogy mindenki meg legyen elégedve és a biztonság is garantált legyen azon a szinten amit az ügyfél választ.
Zárcsere Budapest tehát egy kiváló szolgáltatás, melyet érdemes igénybe venni. Nem csak azoknak, akiknek szükséges, hanem azoknak is, akik meg szeretnék előzni a bajt.
Válassza Ön is Zárcsere24 Team szolgáltatásait

zarcsere_budapest.jpg

 

Zárcsere II. kerület Ady liget, Budakeszi, Budaliget, Csatárka, Fel hévíz, Hárshegy, Hűvösvölgy, Kővár, Kurucles.

zarcsere_garanciaval.jpg
Zárcsere szolgáltatások
elérhetőek éjjel nappal II. kerület  Ady liget, Budakeszi, Budaliget, Csatárka, Fel hévíz, Hárshegy, Hűvösvölgy, Kővár, Kurucles és környékén.

Zárcsere szolgáltatások

 

Bejárati ajtóink lehetnek egy illetve több ponton záródóak de minden esetben a zárbetét minősége a meghatározó mert a minőségével áll ellen a külső behatásoknak.

Ha silány minőségű a zárástechnikánk ,biztosak lehetünk benne,hogy azt az illetéktelen behatolók azt észre veszik,ezáltal tálcán kínáljuk értékeinket.

Minden esetben a leggyengébb ajtót fogják választani a nyitás során,hiszen nem mindegy,hogy mennyi időt tölt el az ajtónk nyitásával.

Az elsődleges szempont az ajtó lehető legrövidebb idő alatti nyitása,hogy maradjon idő a bent lévő értékek felkutatására.

Ha a nyitási időt el tudjuk nyújtani,már pedig el tudjuk csak a megfelelő szakembert kell alkalmazni ez iránt,akkor a szemrevételezés után tovább áll az illetéktelen behatoló és keres másik ajtót melyen gyorsabban lehet kivitelezni az ajtónyitást.

 

Zárcsere megelőzés céljából


Célunk az,hogy üzenetünk az Önhöz is jusson el ez az üzenet és ne akkor találkozzunk mikor már megtörtént a baj és arra kéri szolgáltatóját,hogy a legjobb minőséget és zárástechnikát alkalmazza a bejárati ajtóján.

Érdemes elgondolkodni rajta,hogy milyen értékeket kell megvédenünk a családtagjainkon kívül és ahhoz méltó biztonságot alkotnunk.

Számtalan termék gyártó és ezeken belül széles választék áll rendelkezésünkre melyből a helyszínen Ön is ki tudja választani a fent felsoroltak alapján a legmegfelelőbb szegmenset.

Szakembereink éjjel nappal állnak rendelkezésére ha Zárcsere a feladat. Szortimentünk öt biztonságtechnikai termék támogatásával elérhető a helyszínen melyek között akár másod és kisegítő zárak is alkalmasak a védelem biztosítására.

 

Zárcsere szolgáltatásaink



ZÁRCSERE
MOTTURA ZÁRCSERE
S.A.B. ZÁRCSERE
VIRO ZÁRCSERE
DIERRE ZÁRCSERE,ZÁRKÓDOLÁS
CISA ZÁRCSERE
MUL-T-LOCK ZÁRCSERE
KESO ZÁRCSERE
POTENT ZÁRCSERE
HEVEDERZÁR CSERE
BIZTONSÁGI AJTÓ ZÁRCSERE
AJTÓRÁCS ZÁRCSERE
KÍNAI AJTÓ ZÁRCSERE
HÍSEC AJTÓ ZÁRCSERE
TŰKULCSOS ZÁRCSERE
FOGASKEREKES ZÁRCSERE

Rejtett költségek nélkül fix áron dolgozunk legyen szó akár hétvégi akár éjszakai megkeresésről.

Érdeklődjön éjjel nappal az által kiajánlott munka ellen értékéről.



Hívjon hogy jó záródjon a napja!


06 70 2000 400 Zárcsere Non Stop

zarcsere_non_stop_.jpg

Linkek:


Tevékenységi területeink:

II. kerület Ady liget, Budakeszi, Budaliget, Csatárka, Fel hévíz, Hárshegy, Hűvösvölgy, Kővár, Kurucles.

Zárcsere II. kerület Törökvész és környékén

A mai napon különleges betörési módra figyeltünk fel a II. kerületben.

Ügyfelünk bejárati ajtajának Biztibuk hevederzár és Mul-T-Lock fő zárait a folyosó felől beragasztották úgy ,hogy közben bent tartózkodtak a lakásban.
Távozáskor nem tudták emiatt bezárni a bejárati ajtót csak a felső kisegítő Mottura zárral.

Nem hívtak szakembert mondván,hogy már késő van és sietniük kell ezért az ajtót ezzel a zárás móddal használták reggel úgy is Zárcserére lesz szükség.

Igen ám de az illetéktelen behatolók vissza tértek a helyszínre és a felső zárat kellet csak befeszíteni,azért hogy a lakás ingóságai és értékei elérhetővé váljanak.

Másnap a tulajdonosok ámulva álltak a lakás előtt és nézték,hogyan és mennyi idő alatt tudják ezt rendetlenséget helyre hozni az értékeiket milyen módon pótolják.

Zárcsere II. kerület szolgáltatásunk Törökvész, Pesthidegkút, Rózsadomb Budaliget,Vérhalom környékén egy órán belül elérhető garanciával.

Minden esetben hívjon azonnal Zárcsere szolgáltatót ha akut ZÁR probléma akad ne várjon holnapig mert többlet költséggel járhat a várakozás.

Szolgáltatásaink átfogóak:

ZÁRCSERE
ZÁRSZERVIZ
ZÁRJAVÍTÁS
ZÁRSZERELÉS
LAKATOS MUNKÁK
AJTÓNYITÁS
MOTTURA ZÁRCSERE
MUL-T-LOCK ZÁRCSERE
CISA ZÁRCSERE
CR ZÁRCSERE
DIERRE ZÁRCSERE
VIRO ZÁRCSERE
FOGASKEREKES ZÁRCSERE
TURUL ZÁRCSERE
BEYLER ZÁRCSERE
MŰANYAG AJTÓ ZÁRCSERE
BIZTONSÁGI AJTÓ ZÁRCSERE

KÍNAI AJTÓ ZÁRCSERE

HISEC AJTÓ ZÁRCSERE
POSTALÁDA ZÁRCSERE

Az év 365 napján 24 órában fix áron dolgozunk legyen szó akár éjszakai illetve hétvégi megkeresésről.
Érdeklődjön az ön által kiajánlott munka ellen értékéről Non Stop.
Ha ZÁR probléma akadt mi vagyunk a megoldás kulcsa hívjon,hogy jól záródjon a napja!

06 70 2000 400 ZÁRCSERE II. kerület NON STOP

20131121_112847.jpg

Zárcsere II. kerület

Zárcsere szolgáltatások elérhetőek Budapest II. kerület és környékén.

ZÁRCSERE II. KERÜLET SZOLGÁLATUNK AZ ÉV 365 NAPJÁN 24 ÓRÁBAN RENDELKEZÉSÉRE ÁLL AZ ALÁBBI SZOLGÁLTATÁSOKKAL:

·                     SZÉF ZÁRCSERE

·                     KÓDKÁRTYÁS ZÁRCSERE

·                     TÖBBPONTOS ZÁRCSERE

·                     BIZTONSÁGI AJTÓ ZÁRCSERE

·                     FELHÚZÓ KILINCSES AJTÓ ZÁRCSERE

·                     BIZTONSÁGI ZÁRCSERE

·                     CILINDER ZÁRCSERE

·                     POSTALÁDA ZÁRCSERE

·                     MÁGNES ZÁRCSERE

·                     VAS AJTÓ ZÁRCSERE

·                     ZÁRCSERE ÁTKÓDOLHATÓ AJTÓN

·                     HEVEDERZÁR CSERE

·                     RÁCSOS AJTÓ ZÁRCSERE

·                     MŰANYAG AJTÓ ZÁRCSERE

·                     KÍNAI AJTÓ ZÁRCSERE

·                     PÁNCÉL AJTÓ ZÁRCSERE

·                     ZÁRCSERE III. KERÜLET

·                     ELEKTROMOS ZÁRCSERE

                                          
                                                 06 70 2000 400


A FENT EMLÍTETT SZOLGÁLTATÁSOK ZÁRCSERE II .KERÜLET BEN 1 ÓRÁN BELÜL
ELÉRHETŐEK.

ZÁRCSERE II. KERÜLET SZOLGÁLATUNK NON-STOP VÁRJA HÍVÁSÁT HOGY BÁRMELY
ZÁR PROBLÉMÁRA MEGOLDÁST TALÁLJON.

ZÁRCSERE II. KERÜLET SZOLGÁLTATÁS ALATT MINDEN ESETBEN ORIGINAL ZÁRAT ÉPÍTÜNK BE SZAKSZERŰEN 12 HÓNAP GARANCIA BIZTOSÍTÁSA MELLET.

ZÁRCSERE II. KERÜLET SZOLGÁLTATÁSUNK ALATT BIZTOS LEHET BENNE HOGY SILÁNY MINŐSÉGŰ AJTÓJÁBA NEM KERÜLHET MÉREGDRÁGA TERMÉK.

ZÁRCSERE II. KERÜLET SZAKEMBEREINK ÉJJEL-NAPPAL BIZTOSÍTJÁK HOGY ÉRTÉKEI ÉS SZERETTEI  BIZTONSÁGBAN LEGYENEK ÉS EGY ÓVATLAN PILLANATBAN NE CSAK GONDOLNI TUDJUK A CSALÁDFÁNK ÁLTAL MEGÖRÖKÖLT ÉRTÉKEKRE.

ZÁRCSERE II. KERÜLET A BIZTONSÁGUNK ÉRDEKÉBEN  A LEGFŐBB DOLOG.
A ZÁRAK OTTHONUNKAT ÉRTÉKEINKET ŐRZIK AZ ILLETÉKTELEN BEHATOLOK ELLEN.
EZÉRT FONTOS HOGY A ZÁRCSERE III. KERÜLET SZAKEMBEREINK TUDÁSÁT AZ ÖN OTTHONA VÉDELMÉRE FORDÍTSA.

ÉRDEKLŐDJÖN ÉJJEL-NAPPAL A ZÁRCSERE II. KERÜLET SZOLGÁLTATÁS ELLENÉRTÉKÉRŐL MELY REJTETT KÖLTSÉGEKTŐL MENTES.

ZÁRCSERE
 SZOLGÁLATUNK KÉSZEN ÁLL HOGY MINDENNEMŰ ZÁR PROBLÉMÁT MEGOLDJON.

HÍVJON HOGY JÓL ZÁRÓDJON  A NAPJA.

06 70 2000 400 Zárcsere Non Stop

http://www.zarcserekerulet.hu/zarcsere_ii_kerulet_pesthidegkut.html

Zárcsere II. kerület Rózsadomb és környékén.

ZÁRCSERE  II. KERÜLET ÉJJEL NAPPAL ELÉRHETŐ GYORS SZOLGÁLAT 06 70 2000 400

ZÁRCSERE 2.KERÜLET 

            
NON STOP ZÁRCSERE SZOLGÁLAT ELÉRHETŐ AZ ÉV 365 NAPJÁN 24 ÓRÁBAN HA MEGKOPOTT A ZÁRBETÉT ÉS NEM NYÍLIK AZ AJTÓ,
VAGY ÉPPEN EMIATT NEM ZÁRÓDIK,ELLOPTÁK VAGY ELHAGYTA LAKÁS KULCSAIT,
MEGVÉDENÉ ÉRTÉKEIT SZERETTEIT?
NEM MŰKÖDIK HEVEDERZÁRA?
BETÖRTEK LAKÁSÁBA,ÉPPEN CSAK KILÉPETT ÉS HUZAT BECSAPTA AJTAJÁT,
ALBÉRLŐJE KIZÁRTA LAKÁSÁBÓL?
NEM ÉRZI MAGÁT BIZTONSÁGBAN?
ZÁRCSERE II. KERÜLET 1 ÓRÁN BELÜLI MUNKAKEZDÉSSEL.
MI VAGYUNK A MEGOLDÁS ZÁRCSERE II. KERÜLET PROBLÉMÁRA.
AZ ALÁBBI SZOLGÁLTATÁSAINK 24 ÓRÁBAN ELÉRHETŐEK:

- Zárcsere
- Zárszerviz
- Zárszerelés
- Zárjavítás
- Lakatos munkák
- Roncsolás mentes ajtónyitás
- Biztonsági zár zárcsere
- Biztonsági zár zárszerelés
- Biztonsági zár zárjavítás
- Biztonsági zár zárnyitás
- Kódkártyás zár zárcsere
- Kódkártyás zár zárszerelés
- Kódkártyás zár zárjavítás
- Kódkártyás zár zárnyitás
- Elektromos zár zárcsere
- Fúrt kulcsos zár zárszerelés
- Heveder zár zárcsere
- Hevederzár zárszerelés garanciával
- Hevederzár zárjavítás
- Hevederzár zárnyitás
- Betörés utáni zárcsere
- Betörés utáni zárszerelés
- Betörés utáni helyreállítás
- Speciális zár zárcsere
- Speciális zár zárszerelés
- Speciális zár zárjavítás
- Zárszerelés Budapest
- Speciális zár zárnyitás
- Roncsolás mentes széf nyitás
- Ajtórács és ablakrács gyártása
- Biztonsági ajtók gyártása
- Postaláda zárcsere
- Cilindervédő pajzsok szerelése
- Oldalrúdzárak cseréje
Gu.Fhur,Kfw,Elzett,Maco,Roto,
- Széf nyitás helyreállítással
- Bukó-nyíló vasalatok cseréje
- Biztonsági ajtó zárcsere 1 órán belül: 
Dierre,Mottura,Sab,Cr t cambio,Viro,Cisa,Atra,Mul-T-lock,Keso,Beyler,Tesa,Mcm,
- Kínai ajtó zárcsere
- Műanyag ajtó zárcsere
- Hisec ajtó zárcsere

06 70 2000 400 NON STOP ZÁRCSERE II. KERÜLET

ZÁRCSERE II. KERÜLET A BIZTONSÁGUNK ,CSALÁDUNK,ÉRTÉKEINK SZERETTEINK  ÉRDEKÉBEN A LEGFONTOSABB DOLOG,ZÁRAK,ZÁRBETÉTEK,HEVEDERZÁRAK MELYEK OTTHONUNKAT ÉRTÉKEINKET  VÉDIK AZ ILLETÉKTELEN BEHATOLÓK,BETÖRÖK ELLEN EZÉRT FONTOS, HOGY A MEGFELELŐT VÁLASSZUK KI A FENT EMLÍTETT PÉLDÁKRA ÉS ÚGYSZINTÉN AZ  ÉRTÉKEINK ÉS SZERETTEINK VÉDELMÉRE. 
A LEGÚJABB TECHNIKA SZERINT KOMBINÁLTATÓ A MECHANIKUS VÉDELEM ÉS AZ ELEKTRONIKUS VÉDELEM ÍGY MAGASABB BIZTONSÁG ÉRHETŐ EL.. 
MINÉL TÖBB AKADÁLLYAL TALÁLJÁK SZEMBE MAGUKAT BETÖRÖK  PL: FELFÚRÁS, FINOM NYITÁS,MÁSOLÁS ELLENI VÉDELEM, LETAPOGATÁS, TÖRÉS ÉS SAVAZÁS,MAGHÚZÁS ELLEN VÉDETT BETÉTEKNÉL, ANNÁL BIZTOSABBAK LEHETÜNK BENNE , HOGY NEM TUD ILLETÉKTELENÜL BEHATOLNI A CSALÁDUNK ÉS ÉRTÉKEINK, SZFÉRÁJÁBA.
ZÁRCSERE  II. KERÜLET SZOLGÁLATUNK ÉJJEL NAPPAL ELÉRHETŐ!
 
AZT JEGYEZNÉM MEG ,HOGY NEM ELÉG EGY ZÁRÓDÁSI ILLETVE ZÁRÁSI  PONT AZ AJTÓNKON KI KELL ALAKÍTANI A LEHETŐ LEGTÖBB ZÁRÓDÁSI PONTOT.
EZÉRT ÉRDEMES TÖBB PONTOS BIZTONSÁGI ZÁRAT,
OLDALRÚD ZÁRAT, VAGY HEVEDERZÁRAT FELSZERELNI AZ AJTÓRA, MIVEL AZ TÖBB PONTON ZÁRÓDIK, ÉS NAGYBAN MEGNEHEZÍTI A BETÖRŐK DOLGÁT. 
ZÁRCSERE II. KERÜLET SZOLGÁLATNÁL FONTOS, HOGY A ZÁRBETÉT MINŐSÉGE MEGFELELJEN A BIZTOSÍTÓK ÁLTAL ELŐÍRT SZABVÁNYOKNAK
 GONDOLOK ITT A MABISZ MINŐSÍTÉSRE, EZÉRT HA ÖN ÚGY GONDOLJA, 
HOGY ZÁRJA SILÁNY MINŐSÉGŰ  NEM FELEL  MEG A KÖVETELMÉNYEKNEK 
MIHAMARABB CSERÉLTESSE LE VAGY KÉRJE VÉLEMÉNYÜNKET A BIZTONSÁGRÓL.
INKÁBB MOST FORDÍTSON TÖBBLET KÖLTSÉGET A BIZTONSÁGÁRA, MELY A TÖREDÉKE AZ ÉRTÉKEINKNEK , MINT EGY ESETELEGES BETÖRÉS UTÁN A SOKSZOROSÁT.
- BUDAPEST TERÜLETÉN EGY ÓRÁN BELÜLI MUNKAKEZDÉSSEL VÁLLALJUK
MUNKÁINK.

- REJTETT KÖLTSÉG NÉLKÜL FIX ÁRON DOLGOZUNK AZ ÉV 365 NAPJÁN,ÉRDEKLŐDJÖN
ZÁRSZERVIZ II. KERÜLET SZERVIZSZOLGÁLATUNK NON STOP TELEFONSZÁMÁN AZ AKTUÁLIS KIAJÁNLOTT MUNKA ELLENÉRTÉKÉRŐL.
 
SZAKEMBEREINK ÉJJEL-NAPPAL VÁRJÁK HÍVÁSÁT AKÁR ÁTALAKÍTÁSSAL,MEGERŐSÍTÉSSEL,VAGY ZÁRCSERÉVEL BIZTONSÁGBAN TUDHASSA
SZERETTEIT ÉRTÉKEIT.
HÍVJON HOGY JÓL ZÁRÓDJON A NAPJA: 

 06 70 2000 400 NON STOP

 2007.jpg
Tevékenységi területeink:


Zárcsere II. kerület, Zárcsere Rózsadomb, Zárcsere Törökvész,

Zárcsere Pesthidegkút, Zárcsere Máriaremete,